A Formula?1 (rövidítve: F1, magyarul rendszerint Forma?1) az autóversenyek legmagasabb kategóriája. A Formula?1-es világbajnokságban nyitott karosszériájú, együléses, atmoszferikus nyomáson működő belső égésű motor által hajtott autók vehetnek részt. A versenysorozat több állomásból, Grand Prix-ből (Nagydíjból) áll, melyeket szilárd burkolatú, erre a célra kialakított zárt, vagy városi pályákon rendeznek. Az eredmények alapján évente két világbajnokot avatnak, egy egyénit és egy konstruktőrit (csapat-világbajnokság). A versenyeket több millióan nézik televízión, a világ több mint kétszáz országában.
A Rali-világbajnokság (ismert még: WRC, World Rally Championship) egy raliverseny-sorozat a FIA. A bajnokságot 1973 óta rendezik. 1973 és 1976 között csak a gyártókat értékelték, az 1977-es és az 1978-as évben a versenyzők sorozatát pedig FIA versenyzők kupájának hívták. 1979-ben nyerte el ma is használatos lebonyolítási formáját.
Aktuális versenyek |
Jövőbeni versenyek |

Bár sokáig az élről rajtoló Sebastian Vettel vezette a mezőnyt, autója lelassult, és a két Ferrari, Fernando Alonso és Felipa Massa is könnyen megelőzte. A versenyt végül Alonso nyerte, másodikként Massa végzett. A harmadik helyre Lewis Hamilton (McLaren-Mercedes) érkezett.
Hosszabb időre vonatkozó megállapodást kötött a Formula 1 csoport és a luxusórákat gyártó svájci Hublot SA: high-tech, korlátozott számban gyártott luxus termékeket készítenek majd, és azokat "Hublot - a Formula 1 hivatalos órája" megjelöléssel látják el, így terjesztik világszerte.
Az évadnyitó bahreini Forma-1 verseny időmérő edzésén az RBR-Renault kormányánál ülő Sebastian Vettel érte el a legjobb időt.
A két Mercedes csapat versenyzői osztották el egymás között az első négy helyezést az évadnyitó bahraini Forma-1 futam második szabadedzésén.
A Force India-Mercedesben versenyző Adrian Sutil érte el a legjobb köridőt (1:56.583) az évadnyitó bahraini verseny első szabadedzésén.