2012. február 6., hétfő
Kiemelt sportágak: Kézilabda | Kosárlabda | Labdarúgás | Tenisz | Vitorlázás
Vitorlázás
Vitorlázás
Versenyszerűen II. Károly király korszakában bontottak vitorlát hajókon: mégiscsak jobb volt így vetélkedni York hercegével, mint a csatamezőn... Két évszázaddal később már nemzetközi viadalt rögzített a krónika: a New York Yacht Club több tagja egy 30 méteres schoonert épített, amelynek az America nevet adta, átzúdult vele az óceánon, hogy részt vegyen a Hundred Guineas Cup nevű versenyen ? ennek során egy kört kellett megtenni a brit és az ír sziget között elhelyezkedő Wight-sziget körül. Az America győzött, a legénység magával vitte a serleget, amelyet átkereszteltek America Cupra ? azóta az ezért folyó verseny a leghíresebb valamennyi közül. Bár a vitorlázás folyamatosan szerepelt az olimpiai programban, szinte egyetlen olimpia sem akadt, amelyiken ugyanazok a hajóosztályok sorakoztak fel, mint a megelőző alkalommal. Az egyes típusok aszerint váltakoznak, hogy éppenséggel melyik került hullámhegyre, illetve hullámvölgybe a népszerűség tekintetében ? a tendencia azonban folyamatosnak tetszik, azaz: egyre kisebb hajók, egyre kisebb legénységgel.
Aktuális Előkészületben Befejezett
Kiemelt hírek:
: Sztárok sikere, magyar győzelmek, azonnali eredmények a (S)portál!-on - A megjelenő sportágak iránt elkötelezett, a sport szellemiségét értékként felvállaló, az eseményekről történő információszolgáltatás támogatását hasznosnak tartó együttműködő partnert keres a sportversenyek.hu. A sportversenyek.hu, a (S)portál! alaptevékenysége továbbra is az aktuális sportesemények direktlinkjeinek elérhetővé tétele, az ínyenc sportkedvelők (és közülük is kiemelten a széles érdeklődési körrel rendelkezők) eligazítása marad. Ugyanakkor biztosítani - sőt növelni - szeretnénk a folyamatos hírellátást, a lényegre törő, pontos, megbízható információk gyors közlését. A klasszikussá vált mondás szerint: "Egyedül nem megy!". Ezért keresünk most partnert - sportfanatikust és/vagy a sportban meglévő üzleti lehetőségek iránt fogékony vállalkozót.
Aktuális versenyek
Jövőbeni versenyek
Weymouth and Portland International Regatta
Vitorlázás
július 31. - augusztus 13.
Weymouth (Egyesült Királyság)
Magyar versenyző
Laser Radial Világbajnokság
Vitorlázás
július 16 - 31.
La Rochelle (Franciaország)
Magyar versenyző
Magyar Wakeboard és Wakeskate Bajnokság
Vitorlázás
július 29 - 30.
Kecskemét (Magyarország)
Magyar versenyző
Vitorlázás: 29er Európa-bajnokság
július 16 - 23., Locarno (Svájc)
Vitorlázás: Vitorlás Olimpiai Osztályok Európa-bajnoksága Magyar versenyző
június 30. - július 17., Helsinki (Finnország)
Vitorlázás: ISAF Ifjúsági Világbajnokság Magyar versenyző
július 7 - 16., Zadar (Horvátország)
Vitorlázás: Yngling Világbajnokság
július 7 - 16., Attersee (Ausztria)
Vitorlázás: 43. Kékszalag Telekom Nagydíj Magyar versenyzőÉlő közvetítés
július 14 - 16., Balatonfüred (Magyarország)
Vitorlázás: Optimist Európa-bajnokság Magyar versenyzőÉlő közvetítés
július 2 - 10., Tavira (Portugália)
Vitorlázás: Repülő Hollandi Világbajnokság Magyar versenyző
június 30. - július 9., Malcesine (Olaszország)
Vitorlázás: F18 Katamarán Világbajnokság Magyar versenyző
július 1 - 8., Balatonfüred (Magyarország)
Vitorlázás: Dragon Európa-bajnokság Magyar versenyző
július 3 - 8., Boltenhagen (Németország)
Vitorlázás: Kieler Woche Magyar versenyző
június 18 - 26., Kiel (Németország)
Vitorlázás: Skandia Sail for Gold Magyar versenyző
június 5 - 11., Weymouth (Egyesült Királyság)
Vitorlázás: Melges 24 Világbajnokság
május 11 - 21., Corpus Christi (Amerikai Egyesült Államok)
Vitorlázás: VELUX 5 Oceans Élő közvetítés
2010. október 17. - 2011. május 17., La Rochelle (Franciaország)
Vitorlázás: Semaine Olympique Francaise Magyar versenyző
április 23 - 29., Hyeres (Franciaország)
Vitorlázás: Trofeo SAR Princesa Sofia MAPFRE Magyar versenyzőÉlő közvetítés
április 2 - 9., Palma de Mallorca (Spanyolország)
Vitorlázás: Europa Cup Torbole 2011
március 25 - 28., Torbole (Olaszország)
Legfrissebb hírek
Aktuális versenyek térképe