2012. február 11., szombat
Kiemelt sportágak: Kézilabda | Kosárlabda | Labdarúgás | Tenisz | Vitorlázás
Aktuális Előkészületben Befejezett
Kajak-kenu

21 éremmel zárt a magyar kajak-kenu csapat a Moszkvában

2010. augusztus 2., hétfő, 12:02
0 hozzászólás

NK-1 1000 méteren Európa-bajnok lett Hegyi Zomilla, valamint a Medveczky Erika-Sarudi Aliz összeállítású kajakpáros.

Az érmek és pontok számában a csapat túlszárnyalta tavalyi teljesítményét a moszkvai ifjúsági és U23-as kontinensviadalon.

Vasárnap délután az U23-as egyes és páros és ifjúsági négyes 1000 méteres döntőkkel elérkezett az idei U23 és Ifjúsági Európa-bajnokság utolsó felvonása.

Az idősebb korosztálynak már jó két napja komoly adóssága halmozódott fel az aranyérmek terén, de most végre Hegyi Zomilla törlesztett. Zomi gyakorlatilag végig elől volt és előnyét csak fokozatosan növelve végül több hajós győzelmet aratott. „Nagyon izgultam, de végre a szél is velem volt, nagyon örülök a győzelemnek” – hadarta Zomilla, Mórocz István tanítványa, a tőle megszokott lendülettel.

A másik két egyes számban ezúttal nem örülhettünk dobogós helyezésnek, Hufnágel Tibor egy nagy finissel az olimpiai pontot érő hatodik helyet szerezte meg, míg Korisánszky Péter sajnálatos módon a versenyt feladva az utolsó helyen futott be. Ez nem igazán volt méltó eddigi teljesítményéhez.

Az egyes hajók után ezúttal is a párosok küzdelmei következtek, ahol a hölgyek jóvoltából újra U23-as aranyéremnek örülhettünk. Medveczky Erika és Sarudi Aliz – mindketten Fábián Lászlóné – tanítványai égy nagyon jól felépített 1000 métert bemutatva, csaknem könnyedén arattak magabiztos győzelmet. „Ez egy jó verseny volt, végig urai tudtunk maradni a helyzetnek” – mondta Erika az eredményhirdetés után átölelve párját, Alizt

A férfiak páros számai az egyesekhez hasonlóan pontszerző helyezéseket értek, Németh G Dániel és Németh Tamás a kajak párosok versenyében lett hetedik, míg a Németh Gergő, Nagy Péter duó a kenu párosok versenyében szerzett hatodik helyet.

Utoljára maradtak a fiatalabb korosztály négyes számai, ahol előbb a Balogh Marcell, Székely Máté, Urban Bence, Szomolányi Máté kajakos egység futott be a hatodik, majd a Braun Benedek, Szijj Dávid, Langi Levente, Toth András kenus kvartett pedig a negyedik helyen.

A magyar csapat összességében 7 arany, 4 ezüst, 7 bronzérmet szerzett és csak a 200 méteres versenyszámokban teljesített a várakozásnál valamivel gyengébben. Az elért eredmények azonban továbbra is jelzik a magyar kajak-kenu sport hátországának erejét.

„Összességében elégedett vagyok az eredményekkel, minden szakág azt a teljesítményt nyújtotta, amit tud, a sportág erejét jelzi, hogy minden számban a döntőben voltunk. Ugyan az aranyak számában eggyel elmaradtunk a tavalyitól, de az érmek és a pontok számában túlszárnyaltuk azt. Különösen értékes ez annak fényében, hogy a mi csapatunk volt messze a legfiatalabb, hiszen többségük még jövőre is ifjúsági korú versenyző. Kiemelném külön Hagymási Anitát, aki a csapat legeredményesebb versenyzője lett és Dombvári Bencét, aki a két klasszikus kajak számban leiskolázta a mezőnyt. Dicséret illet valamennyi versenyzőt, akik a nehéz körülmények ellenére is (40 fok meleg a légkondicionáló nélküli szobákban, sorozatos megbetegedések) erejükhöz mérten helytálltak és köszönet illet valamennyi edzőt és nevelő edzőt, akik a versenyzők felkészítésében részt vettek.”– mondta Hüttner Csaba utánpótlás kapitány

Forrás: www.kajakkenusport.hu

Részletes információk, élő eredmények, képek linkjei a (S)portál kapcsolódó verseny oldalán!

Más sportágak aktuális, befejezett és előkészületben lévő versenyei a (S)portál nyitó oldalán - és a sportági oldalakon!

Hozzászólások, kiegészítések
Hozzászólás, kiegészítés írásához lépjen be vagy regisztráljon!
Regisztrált látogatóink kedvenc sportágaikat is beállíthatják,
és heti versenyértesítőt is igényelhetnek!

Az 500. és az 1000. regisztráló garantált ajándékot kap,
valamint első ezer regisztrált látogatónk között további ajándékokat sorsolunk ki!
Kapcsolódó verseny
U23 és Junior Európa Bajnokság
Kajak-kenu
július 29. - augusztus 1.
Moszkva (Oroszország)
Magyar versenyző
Kapcsolódó hírek
U23 és Junior Európa Bajnokság
Jövőre már felnőtteket riogatnak a kajakos szuperifik Két kajakos, Dombvári Bence és Hagymási Anita voltak a magyar csapat legeredményesebb versenyzői a július végi moszkvai ifjúsági Európa-bajnokságon.
0 hozzászólás
U23 és Junior Európa Bajnokság
Két újabb Európa-bajnok a kajak-kenu junior kontinensviadalon Hagymási triplázott, Dombvári iskolázott
0 hozzászólás
U23 és Junior Európa Bajnokság
Négy 200-as érem az ifjúsági és U23-as kajak-kenu Európa-bajnokságon Hagymási Anita Európa-bajnok K-1 200 méteren. Egy arany, egy ezüst és két bronzérmet szereztek a magyar versenyzők az újonnan bevezetett 200 méteres versenyszámokban.
0 hozzászólás
U23 és Junior Európa Bajnokság
9 érem a döntők első napján az Ifi és U23-as kajak-kenu kontinensviadalon Ifjúsági Európa-bajnok lett K-1 500 méteren Dombvári Bence, valamint K-2 500 méteren Farkasdi Ramóna és Hagymási Anita Moszkvában.
0 hozzászólás
U23 és Junior Európa Bajnokság
Kajak-kenu Ifjúsági és U23 Európa-bajnokság keződik Moszkvában Kedden és szerdán utaztak ki Moszkvába a magyar csapat tagjai. A pálya sokaknak ismerős lehet a tavalyi ifi világbajnokságról, ahol fantasztikusan jól szerepelt a magyar válogatott.
0 hozzászólás