2012. május 22., kedd
Kiemelt sportágak: Kézilabda | Kosárlabda | Labdarúgás | Tenisz | Vitorlázás
Aktuális Előkészületben Befejezett
Kajak-kenu

40 magyar versenyző áll rajthoz a hétvégén kezdődő kajak-kenu VB-n

2010. augusztus 17., kedd, 16:10
0 hozzászólás

Storcz Botond 10 éremre, ezen belül 5 aranyéremre számít. A csapat nagyobbik része holnap reggel száll repülőre és utazik el Lengyelországba.

A magyar kajak-kenu válogatott
„Szorongó típus vagyok, minden világbajnokság előtt gombóc van a torkomban, de nem véletlenül – kezdte mondandóját dr. Baráth Etele, az MKKSZ első embere. Látni kell, hogy a nemzetközi mezőny évről-évre rohamosan fejlődik, egyre nehezebb a válogatott versenyzőink dolga. Az viszont biztos, hogy a mostani csapat nagyon szerencsés összetételű társaság, hiszem, hogy meg fogunk tudni felelni a legmagasabb elvárásoknak. Remélem, hogy a sajtó kiemelt figyelmét nemcsak ezen a hétvégén élvezi majd a sportágunk, hanem jövő héten is, amikor elkezdődik Szegeden az MKB Sárkányhajó Világbajnokság, mintegy 3000 sportoló részvételével.”

Storcz Botond felnőtt kapitány méltatta az sportolók és az edzők eddigi megfeszített munkáját.

„Jól sikerült a központi edzőtábor Szolnokon, de azért nem titok, hogy a felkészülés hajrájában senkinek sem felhőtlen a hangulata. Azért örömmel láttam, hogy együtt tudott működni a női szakág a kenusokkal, időnként igen izgalmas csaták zajlottak a vízen. Elég sokat voltam én is személyesen jelen az edzőtáborban és úgy láttam, hogy jól összekovácsolódott a társaság az elmúlt hetekben.

„Csak nekünk nem akadtak kihívóink – kontrázott Kammerer Zoltán. De Kovács Kati és Vajda Attila például nagyon élvezetes kis versenyt mutatott be a Holt-Tiszán.”

„Helyesbítenem kell! – vette át a szót Kovács Katalin. Mi kihívtunk Titeket a női négyessel, de úgy hallottuk, hogy nem vállaljátok – vágott vissza az olimpiai bajnoknő.

A kötetlen hangulatú sajtótájékoztatót a férfi kajak szakág egyik legrutinosabb edzőjének, Sári Nándornak a gondolatai zárták.

„Sokat dolgoztunk, jól megfáradtunk, edzők és sportolók egyaránt. Ilyenkor már kezdenek kisimulni a ráncok, túl vagyunk az igen megterhelő felkészülésen és a mai kontroll időre menések igen jól sikerültek.”

A világbajnokság csütörtökön kezdődik Poznanban. A verseny eseményeiről és eredményeiről folyamatosan beszámolunk.

Forrás: www.kajakkenusport.hu

Részletes információk, élő eredmények, képek linkjei a (S)portál kapcsolódó verseny oldalán!

Más sportágak aktuális, befejezett és előkészületben lévő versenyei a (S)portál nyitó oldalán - és a sportági oldalakon!

Hozzászólások, kiegészítések
Hozzászólás, kiegészítés írásához lépjen be vagy regisztráljon!
Regisztrált látogatóink kedvenc sportágaikat is beállíthatják,
és heti versenyértesítőt is igényelhetnek!
Kapcsolódó verseny
Kajak-kenu Gyorsasági Világbajnokság
Kajak-kenu
augusztus 19 - 22.
Poznan (Lengyelország)
Magyar versenyző
Kapcsolódó hírek
Kajak-kenu Gyorsasági Világbajnokság
Jobb vb-szereplés, mint tavaly Hat arany-, öt ezüst- és egy bronzéremmel zárta a poznani világbajnokságot a magyar válogatott. Ez jobb eredmény, mint amit tavaly Kanadában elért a magyar csapat.
0 hozzászólás
Kajak-kenu Gyorsasági Világbajnokság
Kovács Katalin minden idők legeredményesebb kajakversenyzője Mától Kovács Katalin számít minden idők legeredményesebb kajakversenyzőjének, miután a női négyes tagjaként megnyerte pályafutása 28. világbajnoki aranyérmét. Megvédte világbajnoki címét Szabó Gabriella és Kozák Danuta is a női kajakpárosok 500 méteres versenyszámában. K-1 500 méteren Janics Natasa centikkel maradt le az aranyéremről.
0 hozzászólás
Kajak-kenu Gyorsasági Világbajnokság
Folláth Vivien magabiztos versenyzéssel lett világbajnok 5000 méteren Két arany-, három ezüst- és egy bronzérem a magyar csapat mérlege a döntők első napja után!
0 hozzászólás
Kajak-kenu Gyorsasági Világbajnokság
Világbajnok Szabó Gabriella és Csipes Tamara „Elsüllyedt” az aranyérme Kameráéknak.
0 hozzászólás
Kajak-kenu Gyorsasági Világbajnokság
Öt számban van döntősünk 500 méteren a poznani kajak-kenu VB-n A péntek délutáni középfutamokban eldőlt, hogy nyolcból hat 500-as döntőbe jutott be magyar versenyző. A két kivétel a férfi K1 és a C2.
0 hozzászólás
Kajak-kenu Gyorsasági Világbajnokság
Lesznek döntők 1000 méteren magyarok nélkül a poznani kajak-kenu VB-n K2-ben az előfutamból került a döntőbe Szabó Gabriella és Csipes Tamara.
0 hozzászólás
Kajak-kenu Gyorsasági Világbajnokság
Futamgyőztesként került a K1 500 méteres döntőbe Janics Natasa K2-ben a Szabó-Kozák kettős és K4-ben a Janics-Csipes-Kovács-Benedek csapat a partól szemlélhette az elődöntőket, mert ők már első győzelmükkel kivívták a részvétel jogát.
0 hozzászólás
Kajak-kenu Gyorsasági Világbajnokság
Minden magyar magabiztosan jutott tovább a kajak-kenu világbajnokság 500 méteres előfutamaiból Janics Natasa péntek délelőtt megkezdte nagy menetelését Poznanban!
0 hozzászólás
Kajak-kenu Gyorsasági Világbajnokság
Ma megkezdődik Poznanban a kajak-kenu világbajnokság Előrébb léphet a férfi kajak szakág
0 hozzászólás
Kajak-kenu Gyorsasági Világbajnokság
Női kajakos esélyek a poznani világbajnokságon Benne van a 100% Janicsékban?
0 hozzászólás
Kajak-kenu Gyorsasági Világbajnokság
Kenus esélylatolgatás a világbajnokság előtt Vajda Attila önmagának akar bizonyítani.
0 hozzászólás
Kajak-kenu Gyorsasági Világbajnokság
Csapathirdetés a kajak-kenu világbajnokságra A ma délután lezajlott nyílt szakmai egyeztetések, a szakmai bizottsági, valamint az elnökségi ülés után kialakult az augusztus 19. és 22. között a lengyelországi Poznanban zajló kajak-kenu világbajnokságra utazó válogatott keret névsora.
0 hozzászólás
Kajak-kenu Gyorsasági Világbajnokság
Hét kajak-kenu versenyszámban még nem dőlt a világbajnoki részvétel Tegnap befejeződött az idei második világbajnoki válogatóverseny. A válogatási elveknek megfelelően kedden délelőtt azokban a versenyszámokban lesz szétlövés, ahol nem ugyanaz az egység nyerte meg a második válogatót, mint az elsőt.
0 hozzászólás
Kajak-kenu Gyorsasági Világbajnokság
Janics nyerte a gigászok döntőjét Kedden is nagyüzem lesz kajak-kenus berkekben. Erre a napra hirdette meg ugyanis Storcz Botond szövetségi kapitány a szétlövést, ahol az első válogató győztese csap össze a második nyertesével. Némi meglepetésre, erre jó néhány számban szükség lesz.
0 hozzászólás
Kajak-kenu Gyorsasági Világbajnokság
Vajda Attila megragadta az utolsó szalmaszálat Megnyerte a második válogatót 1000 méteren Vajda Attila, így megmaradt az esélye a vb-csapatba kerülésre. A Sarudi Pál elleni szétlövés kedden lesz.
0 hozzászólás
Kajak-kenu Gyorsasági Világbajnokság
Magabiztosan nyerte a kapitány négyese a férfi négyesek világbajnoki válogatóját A férfi kajak négyesek 1000 méteres világbajnoki válogatójával kezdődött a szegedi hosszú hétvége.
0 hozzászólás
Kajak-kenu Gyorsasági Világbajnokság
Hétvégén kajak-kenu világbajnoki válogató verseny Több mint 800 versenyző nevezett a szegedi felnőtt magyar bajnokságra és világbajnoki válogatóra. A program már csütörtökön elkezdődik.
0 hozzászólás