2012. május 23., szerda
Kiemelt sportágak: Kézilabda | Kosárlabda | Labdarúgás | Tenisz | Vitorlázás
Aktuális Előkészületben Befejezett
Ökölvívás

Csötönyi a bokszolókkal igen, a pontozással nem elégedett az ökölvívó Eb-n

2011. június 22., szerda, 15:29
0 hozzászólás

Csötönyi Sándor, a magyar szövetség elnöke szerint a versenyzők összességében nem teljesítettek rosszul, ezért nem is aggódik amiatt, hogy - Szellő Imre révén - csak egyetlen érmet szerzett a válogatott az Ankarában zajló férfi ökölvívó Európa-bajnokságon.

"Elöljáróban annyit mondanék, tudom, hogy több van a fiúkban, s bízom benne, hogy a szeptemberi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon ki is jön majd belőlük - nyilatkozta az MTI-nek a szerdai szünnapon a sportvezető. - Azt persze megjegyezném, elégedett leszek, ha Bakuban is négy negyeddöntősünk lesz, mert az csak a vb-ről négy biztos olimpiai indulót jelentene."

Csötönyi Sándor bevallotta, ő sem számított arra, hogy például a 69 kg-ban címvédő Bacskai Balázs, illetve a 64 kg-ban tavaly és három éve is második Káté Gyula már az elődöntő előtt elvérzik, de megtapasztalva az ankarai kaotikus pontozási rendszert, illetve tudva, hogy a felkészülési program egyáltalán nem az Eb-re lett felépítve, nem érzi tragikusnak a történteket.

"Többször is visszanéztem a fiúk meccseit, és szerintem nem veszítették el, de ami itt pontozás címen folyik, az higgadtan nehezen értékelhető. Az a helyzet, hogy előzetesen megállapodtunk egy szisztémában, ám itt teljesen másképp működik minden, a pontozógépen múlik a bokszolók sorsa. Elég, ha annyit mondok, hogy volt olyan meccs, melyen mind az öt pontozónál az nyert, akit a gép vesztesnek hozott ki. Mit lehet ezek után mondani? Óriási itt a felháborodás, senki sem érti ezt, sokan óvnak is, mi is megtehettük volna már kétszer is, de nincs értelme, mindet elutasítják" - mondta ingerülten a magyar boksz első embere.

A tavalyi ragyogó moszkvai Eb-szerepléshez (1 arany, 1 ezüst, 1 bronz) képest tapasztalható visszaesés másik okát szakmai indokokkal magyarázta:

"Februárban derült ki, hogy júniusban Eb lesz, akkor már rég megvoltak a felkészülési tervek, s azon nem tudtunk, de nem is akartunk változtatni. Idén minden a vb-ről szól, így nem építettük fel rendesen ezt a kontinenstornát."

Az öklözők egyéni értékelésénél a szakember elmondta, tulajdonképpen csak a fiatal újonc, Nagy Krisztián (56 kg) boksza volt igazán gyengének nevezhető, a többiek helytálltak, sőt Varga Miklós (60 kg) és Darmos József (91 kg) például kiváló teljesítménnyel búcsúzott olyan meccseken, melyeken más eredmény is születhetett volna, de Bernáth István (+91 kg) is nagyon szép bokszot produkált. Harcsa Zoltánt pedig egy sérülés akadályozta meg a jobb szereplésben.

Az elnök a félnehézsúlyú (81 kg) Szellő Imrével kapcsolatban megjegyezte, hogy első két meccsén megtette, amit kellett, s reméli, hogy csütörtökön ír riválisa ellen is "férfiként" harcol majd az elődöntőben.

"Imre szerintem jobb bokszoló az ír Joe Wardnál, de ahhoz, hogy nyerjen, nagyon összeszedetten kell öklöznie. Nagyon örülnék, ha fináléba kerülne, de akkor sem dőlök a késbe, ha ez nem jön össze, mert mint már mondtam, a cél idén a vb."

Az ökölvívó Európa-bajokság a Sportál!-on...

Hozzászólások, kiegészítések
Hozzászólás, kiegészítés írásához lépjen be vagy regisztráljon!
Regisztrált látogatóink kedvenc sportágaikat is beállíthatják,
és heti versenyértesítőt is igényelhetnek!
Kapcsolódó verseny
Ökölvívó Európa Bajnokság
Ökölvívás
június 17 - 24.
Ankara (Törökország)
Magyar versenyző
Kapcsolódó hírek
Ökölvívó Európa Bajnokság
Bacskai Balázs (69 kg) és Bernáth István (+91 kg) után a 81 kg-osok között szereplő Szellő Imre is bejutott hétfő este a legjobb nyolc közé a törökországi Trabzonban zajló ökölvívó olimpiai selejtezőn.
0 hozzászólás
Ökölvívó Európa Bajnokság
A bronzérmes Szellő Imrét csütörtökön legyőző ír Joe Ward diadalmaskodott a 81 kg-osok mezőnyében a törökországi ökölvívó Európa-bajnokság pénteki zárónapján, amelyen az olimpiai és világbajnok olasz Roberto Cammarelle kikapott a +91 kg döntőjében.
0 hozzászólás
Ökölvívó Európa Bajnokság
A 81 kg-osok között szereplő Szellő Imre 18-8-as pontozásos vereséget szenvedett az ír Joe Wardtól a csütörtöki elődöntőben, így bronzérmes lett az ankarai ökölvívó Európa-bajnokságon.
0 hozzászólás
Ökölvívó Európa Bajnokság
Élete első felnőtt világversenyes érmét szerezte meg kedden Szellő Imre, aki a 81 kg-osok negyeddöntőjében segédpontokkal legyőzte a török Sayak Canert az ankarai ökölvívó Európa-bajnokságon.
0 hozzászólás
Ökölvívó Európa Bajnokság
Lakatos István után a 64 kg tavalyi ezüstérmesének, Káté Gyulának sem sikerült bejutnia a legjobb négy közé kedden az ankarai ökölvívó Európa-bajnokságon.
0 hozzászólás
Ökölvívó Európa Bajnokság
A 49 kg-os Lakatos István kikapott bolgár riválisától, így nem jutott be a legjobb négy közé az ankarai ökölvívó Európa-bajnokságon.
0 hozzászólás
Ökölvívó Európa Bajnokság
Káté Gyula és Szellő Imre után Bernáth István is győzött hétfőn, és negyeddöntőbe jutott az ankarai ökölvívó Európa-bajnokságon.
0 hozzászólás
Ökölvívó Európa Bajnokság
Káté Gyula és Szellő Imre is magabiztos teljesítménnyel győzött hétfőn, így kategóriájukban mindketten bejutottak a legjobb nyolc közé az ankarai férfi ökölvívó Európa-bajnokság hétfői versenynapján.
0 hozzászólás
Ökölvívó Európa Bajnokság
Az ankarai ökölvívó Európa-bajnokság hétfői versenynapján a legjobb 16 között rendezik az összecsapásokat. A programban öt magyar versenyző is szerepel.
0 hozzászólás
Ökölvívó Európa Bajnokság
A 69 kg-osok között címvédő Bacskai Balázs vasárnap nagy meglepetésre vereséget szenvedett francia riválisától, így már a 16 között búcsúzott az ankarai ökölvívó Európa-bajnokságon, melyen hozzá hasonlóan az 52 kg-os Kalucza Norbert is kikapott.
0 hozzászólás
Ökölvívó Európa Bajnokság
A 91 kg tavalyi bronzérmese, Darmos József óriási csatában, segédpontokkal kikapott azeri ellenfelétől, így búcsúzott az ankarai ökölvívó Európa-bajnokság második versenynapján.
0 hozzászólás
Ökölvívó Európa Bajnokság
Ellenfele nem léphetett szorítóba, így a +91 kg-ban szereplő Bernáth István mérkőzés nélkül jutott be a legjobb 16 közé az ankarai ökölvívó Európa-bajnokság második versenynapján.
0 hozzászólás
Ökölvívó Európa Bajnokság
A 69 kg-ban címvédő Bacskai Balázs a várakozásoknak megfelelően magabiztos sikerrel kezdett az ankarai ökölvívó Európa-bajnokság pénteki nyitónapján.
0 hozzászólás
Ökölvívó Európa Bajnokság
A 60 kg-ban szereplő Varga Miklós hiába bokszolt kiválóan, szoros pontozással vereséget szenvedett az orosz Ildar Vaganovtól az ankarai ökölvívó Európa-bajnokság pénteki nyitónapján.
0 hozzászólás
Ökölvívó Európa Bajnokság
Harcsa Zoltán szép győzelemmel mutatkozott be az ankarai ökölvívó Európa-bajnokság pénteki nyitónapján, így bejutott a 75 kg-os kategória nyolcaddöntőjébe.
0 hozzászólás
Ökölvívó Európa Bajnokság
Három magyar versenyző lesz érdekelt pénteken, az ankarai férfi ökölvívó Európa-bajnokság nyitónapján.
0 hozzászólás
Ökölvívó Európa Bajnokság
A lehető legerősebb magyar válogatott utazik el szerdán a pénteken kezdődő ankarai férfi ökölvívó Európa-bajnokságra, mely előtt a szövetségi kapitány bízik benne, hogy a tavalyi, moszkvai kontinensviadal eredményességét meg tudja ismételni a csapat.
0 hozzászólás
Ökölvívó Európa Bajnokság
Jövő péntektől - időzítését tekintve nem a legszerencsésebb időpontban, három hónappal az olimpiai kvalifikációs világbajnokság előtt - Ankarában kerül sor az idei felnőtt férfi ökölvívó Európa-bajnokságra, mely elsősorban éppen a vb miatt "kötelező" a legjobb versenyzők számára.
0 hozzászólás