2012. május 23., szerda
Kiemelt sportágak: Kézilabda | Kosárlabda | Labdarúgás | Tenisz | Vitorlázás
Aktuális Előkészületben Befejezett
Kézilabda

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája: csúcsszezon előtt a nagyon erős mezőny

2011. szeptember 6., kedd, 13:21
0 hozzászólás

Minden eddiginél izgalmasabb szezonra van kilátás a Velux férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, köszönhetően annak, hogy a sportág hihetetlenül dinamikusan fejlődik, illetve, hogy – a labdarúgás mintájára – az élnemzetekből, Németországból és Spanyolországból három együttes is tagja a mezőnynek.

A magyarok – hasonlóan a dánokhoz, a franciákhoz, a lengyelekhez vagy az oroszokhoz – az MKB Veszprém és a Pick Szeged révén a 2011/12-es évadban is két csapattal indulnak. Ám egyikük sincs könnyű helyzetben, hiszen – ahogy Stefan Lövgren, a májusi kölni négyesdöntő nagykövete az MTI-nek elmondta – "brutálisan erős" csoportba kerültek.

A korábbi forgatókönyvek szerint a csoportküzdelmeket eddig a Veszprém könnyedén vette, az volt a kérdés, hogy az első vagy a második helyen jut-e tovább. A Szegednél az aktuális csoportból a továbblépés, vagyis a hatosokból a legjobb négy közé kerülés lehetett a cél, de volt, hogy ez nem is sikerült, mint például a 2009/10-es kiírásban.

A 2011/12-es szezonban viszont már a csoportból való továbbjutás is nagy fegyvertény lenne. Az MKB Veszprém a 2010-ben négyesdöntőbe került orosz Csehovszki Medvegyivel, a nyártól Atlético Madrid néven szereplő, idén májusban – még Ciudad Realként – BL-finalista együttessel, a felkészülés során a Mocsai-brigádra nagy csapást mérő német Füchse Berlinnel, valamint a dán Bjerringbro-Silkeborggal és a szabadkártyás selejtezőt megnyerő lengyel Kielcével meccsel a csoportban.

A Pick Szeged sincs egyszerűbb helyzetben: megkapta a francia Montpellier-t, a német elitgárdát, a THW Kielt, a spanyol Ademar Leont, a dán Köbenhavn alakulatát és a hétvégi kvalifikációs csoportjában diadalmaskodó szerb Partizan Beogradot.

Az MKB Veszprém és a Pick Szeged az előző kiírásban egyformán a nyolcaddöntőben vérzett el. Amint azt Mocsai Lajos, a magyar bajnok vezetőedzője korábban kifejtette: óriási teljesítmény lenne már a negyeddöntőbe jutás is, ugyanakkor a Tisza-partiak elsősorban a csoportjukból kívánnak továbbkerülni, azaz alapból a 16 közé vágyakoznak.

"Az én időmben sem volt lassú a játék, de amit mostanában mutatnak az élcsapatok, az már az űrkorszakot idézi. Sokat lendített a tempón, hogy a gólok utáni középkezdések felgyorsultak, és a játékosok is atlétikusabbakká váltak. Lüktet a játék, támadást támadás követ, akár másodperceként is veszélyben foroghatnak a kapuk. Ami a magyarokat illeti: bízom bennük, de amíg az elmúlt években lehettek könnyebb meccseik, most nem lesznek, sem idegenben, sem otthon. Egyébként az a csapat, amelyik bejut a 16 közé, már dicséretet érdemel" – jegyezte meg a játékosként 1999-ben világbajnok, négyszeres Európa-bajnok (1994, 1998, 2000, 2002), kétszeres olimpiai ezüstérmes (1996, 2000), 2007-ben BL-győztes Lövgren a BL idénynyitó keddi sajtóeseményén Kölnben.

"Látni kell, hogy koncentrálódik a férfi kézilabdázás. Ha a Rhein-Neckar Löwen hosszabbításban nem kapott volna ki vasárnap Kielcében, akkor a németektől nem három, hanem négy csapat vehetett volna részt a főtáblán. Így hárman lesznek ott, akárcsak a spanyoloktól, igaz, a gazdasági válság őket sem kerüli el, a Ciudad Real például új szponzort és nevet kapott, de így sem gyenge. A magyaroktól nagyon szép eredmény, hogy a Veszprém rendre továbbjut csoportjából, és a Szeged is komoly ellenfele az elitnek. A mostani erőviszonyok alapján viszont nem lehet előre megmondani, melyik csapat jut tovább a csoportból, és főleg azt nem, hogy hányadik helyen. Azt hiszem, ilyen izgalmas BL még nem volt, mint ami most következik" – tette hozzá a 268-szoros válogatott Lövgren, aki ötszörös svéd és hétszeres német bajnoknak vallhatja magát, emellett szerepelt három elveszített BL-döntőn is.

Lövgrenek csupán egy-két dolog nem tetszik a mai játékban. Az egyik a sok mezvisszahúzás, a másik pedig az, hogy egyes meccseken sokszor kell megállítani a játékot a padlóra került izzadság miatt.

"Utóbbira, megvallva, nem tudom, mi lenne a megoldás. A mezek visszahúzását már lassan kezdik megfelelően büntetni, azaz kétperces kiállítással, de az izzadság, illetve a csúszós játékfelület ellen még nem találtak ki semmit" – jegyezte meg.

A hazájában nagy népszerűségnek örvendő sportember nem hagyta ki, hogy gratuláljon a magyar futball-válogatottnak, amely pénteken a mérkőzés vége felé lőtt góllal 2-1-re legyőzte a svédeket a Puskás Stadionban.

"Beszélhetünk esélyekről, múltról, de az élet gyakran igazságot tesz: korábban mi győztünk úgy, hogy a hajrában szereztük a győztes gólt, most a magyarok ezt jobban akarták" – tette hozzá Lövgren, aki elárulta, csak 18 évesen kellett eldöntenie, hogy élvonalbeli labdarúgó vagy kézilabdás legyen.

A Férfi kézilabda Bajnokok Ligája - 2011/12 a Sportál !-on...

Forrás: MTI

Hozzászólások, kiegészítések
Hozzászólás, kiegészítés írásához lépjen be vagy regisztráljon!
Regisztrált látogatóink kedvenc sportágaikat is beállíthatják,
és heti versenyértesítőt is igényelhetnek!
Kapcsolódó verseny
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája - 2011/12 - Final Four
Kézilabda
május 26 - 27.
Köln (Németország)
Magyar versenyzőÉlő közvetítésWebTV
Kapcsolódó hírek
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája - 2011/12 - Final Four
Kölnben megtartották a 2012-es férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjének sosolását. A Final Four két német csapata egymás ellen kezd.
0 hozzászólás
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája - 2011/12 - Final Four
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőinek vasárnapi mérkőzései a német csapatok sikerét hozták.
0 hozzászólás
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája - 2011/12 - Final Four
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőinek két visszavágóját rendezték Spanyolországban - a házigazdák számára felemás sikerrel.
0 hozzászólás
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája - 2011/12 - Final Four
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőinek első mérkőzésein egyetlen csapat sem szenvedett vereséget hazai közönsége előtt.
0 hozzászólás
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája - 2011/12 - Final Four
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőinek első mérkőzésén az újonc AG Kobenhavn hat góllal legyőzte a címvédő FC Barcelonát.
0 hozzászólás
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája - 2011/12 - Final Four
A Veszprémet búcsúztató spanyol Ademar León a Hamburgot kiverő német Füchse Berlint kapta ellenfélnek a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének keddi bécsi sorsolásán.
0 hozzászólás
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája - 2011/12 - Final Four
Az ehftv.com a teljes mérkőzések elérhetőségének biztosítása mellett összefoglalókat is készített a férfi kézilabda Bajnokok Ligája legjobb 16 csapatának továbbjutást eldöntő mérkőzéseiről.
0 hozzászólás
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája - 2011/12 - Final Four
Sorozatban negyedik alkalommal maradt alul spanyol csapattal szemben az MKB Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában.
0 hozzászólás
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája - 2011/12 - Final Four
A legjobb 16 közötti páros mérkőzések után kialakult a negyeddöntő mezőnye.
0 hozzászólás
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája - 2011/12 - Final Four
Mocsai, Martinez, Alilovic, Garcia a mérkőzés után
0 hozzászólás
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája - 2011/12 - Final Four
Összesítésben egy góllal alulmaradt az MKB Veszprém a spanyol Ademar Leónnal szemben a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, miután a háromgólos idegenbeli vereség után vasárnap, hazai környezetben csak 27-25-re tudott győzni. A negyeddöntőt érő vendégtalálat öt másodperccel a vége előtt esett.
0 hozzászólás
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája - 2011/12 - Final Four
Az elmúlt három évben mindig spanyol csapat búcsúztatta az MKB Veszprémet a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, és a mostani nyolcaddöntő első találkozóján is előnybe került az ibériai rivális, így egy sikeres visszavágó a spanyol átok megtörését jelentené Mocsai Lajos vezetőedző együttese számára.
0 hozzászólás
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája - 2011/12 - Final Four
Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) eljárást indított az MKB Veszprém ellen.
0 hozzászólás
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája - 2011/12 - Final Four
Kettős győzelemmel jutott a legjobb nyolc közé a THW Kiel, idegenben szerzett jelentős előnyt az Atletico Madrid és az AG Kobenhavn; öt további mérkőzésen a házigazdák nyertek 1-3 góllal.
0 hozzászólás
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája - 2011/12 - Final Four
A német THW Kiel kettős győzelemmel ejtette ki Eklemovics Nikola csapatát, a lengyel Wisla Plockot a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.
0 hozzászólás
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája - 2011/12 - Final Four
Négy újabb mérkőzést játszottak le a BL legjobb 16 csapatának első összecsapásaiból.
0 hozzászólás
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája - 2011/12 - Final Four
Mocsai Lajos, az MKB Veszprém vezetőedzője:
0 hozzászólás
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája - 2011/12 - Final Four
Az MKB Veszprém 31-28-ra kikapott szombaton a spanyol Ademar León otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.
0 hozzászólás
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája - 2011/12 - Final Four
A csoportgyőztesként végzett spanyol csapat a svájci Kadetten Schaffhausen vendége volt.
0 hozzászólás
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája - 2011/12 - Final Four
Komoly erőpróba előtt áll az MKB Veszprém, amely szombaton idegenben, majd március 25-én hazai pályán találkozik a spanyol Ademar Leónnal a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.
0 hozzászólás
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája - 2011/12 - Final Four
Hazai pályán verte meg 12 góllal a Kiel a Wisla Plockot A férfi kézilabdázók Bajnokok Ligájának első nyolcaddöntős mérkőzését magabiztosan nyerte a német Kiel.
0 hozzászólás
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája - 2011/12 - Final Four
A dán Mikkel Hansen (AG København) a 2011-es esztendő legjobb férfi kézilabdázója A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) által rendezett választáson a férfiak között az AG København dán játékosam Mikkel Hansen győzött 31 százalékkal.
0 hozzászólás
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája - 2011/12 - Final Four
Legalább egy hónapig nem léphet pályára Sterbik Árpád, az Atlético Madrid kézilabdacsapatának kapusa, aki az MKB Veszprém elleni szombati találkozón szenvedett térdsérülést.
0 hozzászólás
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája - 2011/12 - Final Four
Az MKB Veszprém a spanyol Ademar Leónnal találkozik a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.
0 hozzászólás
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája - 2011/12 - Final Four
A szegedi Sulc a kézilabda BL góllövő listájának élén A legjobb 24 csoportmérkőzései után vége a góllövőlista első helyéért folytatott verseny teljeskörűségének.
0 hozzászólás
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája - 2011/12 - Final Four
Mocsai a svédeket szeretné ellenfélnek a férfi kézilabda BL-ben Mocsai Lajos, az MKB Veszprém vezetőedzője úgy érzi, csapatának a lehetséges ellenfelek közül a svéd Sa:vehof lenne a legjobb a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.
0 hozzászólás
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája - 2011/12 - Final Four
Kialakult a legjobb 16 mezőnye a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában Bár egy mérkőzés még nem fejeződött be, eredménye nem befolyásolhatja a továbbjutást. 119 mérkőzés után megvannak a továbbjutók a legjobb 24 közül.
0 hozzászólás
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája - 2011/12 - Final Four
Kézilabda BL: kikapott a Pick Szeged Leonban, döntetlen lett a csoportrangadó Vereséggel zárta Bajnokok Ligája szereplését a Pick Szeged kézilabda csapata.
0 hozzászólás
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája - 2011/12 - Final Four
Az MKB Veszprém a már csoportelső, eddig veretlen Atletico Madridot látta vendégül a férfi kézilabda BL csoportmérkőzéseinek záró fordulójában.
0 hozzászólás
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája - 2011/12 - Final Four
Végső hajrá előtt a férfi kézilabda Bajnokok Ligája - ÉLŐ VIDEÓ! Utolsó fordulójához érkezett a BL 32-es táblájának csoportmérkőzés sorozata; már csak 12 mérkőzés van hátra a 120-ból.
0 hozzászólás
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája - 2011/12 - Final Four
Bokatörést szenvedett és már meg is műtötték Fazekas Nándort, a bajnok MKB Veszprém férfi kézilabdacsapatának válogatott kapusát.
0 hozzászólás
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája - 2011/12 - Final Four
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája egy csodálatos versengés, amelyben hetente tűnnek fel a sportág legnagyobb alakjai és vívnak mindig fantasztikus meccseket – vélekedik Kasper Sindt, a sorozat névadó szponzora, a Velux képviselője.
0 hozzászólás
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája - 2011/12 - Final Four
Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) szeretné kihasználni, hogy a kontinensen egyre nagyobb népszerűségnek örvend a sportág.
0 hozzászólás
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája - 2011/12 - Final Four
A selejtezők után a magyar bajnok MKB Veszprém csoportjához a lengyel Kielce, a Pick Szegedéhez pedig a szerb Partizan Beograd csatlakozott a kézilabda Bajnokok Ligája főtábláján.
0 hozzászólás
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája - 2011/12 - Final Four
Öt hét kényszerpihenő vár Mikler Rolandra, a Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának válogatott kapusára.
0 hozzászólás
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája - 2011/12 - Final Four
A hazai bajnokságban és a Magyar Kupában is a döntőbe szeretne jutni a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata, melynek további célja a Bajnokok Ligájában bravúrt végrehajtani, azaz továbbjutni a csoportkörből.
0 hozzászólás