2010. július 29., csütörtök
Kiemelt sportágak: Kézilabda | Labdarúgás | Műkorcsolya | Tenisz | Vitorlázás
h i r d e t é s
Aktuális Előkészületben Befejezett
Vitorlázás

Louis Vuitton Trophy Auckland: megkezdődött…

2010. március 9., kedd, 08:43
0 hozzászólás

Sokáig vártak a szélre, de végül sikerült elindítani az első napi futamokat. A legszorosabb verseny az Azzurra és a TEAMORIGIN között bontakozott ki.

Az olasz hajó kormányosának, Francesco Bruninak sikerült kicsikarnia a győzelmet a háromszoros olimpiai bajnok brit Ben Ainslie irányított hajóval szemben. Együtt érkeztek a fordulóhoz, ott azonban az addig hátrányban lévő olaszok kihasználták a britek késlekedését, előnyt szereztek, amit a célig meg is tudtak őrizni.

Az All4One már a rajt után a Mascalzone elé került, elé-elé fordulva védte pozícióit - sikerrel; az Emirates Team New Zealand a fordulóig 55 másodperces előnyt szerzett, az Artemis közelebb került ugyan, de 12 másodperc hátránya maradt; szorosan kezdődött, de kényelmes francia győzelemmel végződött az ALEPH és a Synergy párbaja.

Részletes információk, élő eredmények a (S)portál kapcsolódó verseny oldalán!

Más sportágak aktuális versenyei a (S)portál nyitó oldalán - és a sportági oldalakon!

h i r d e t é s
Hozzászólások, kiegészítések
Hozzászólás, kiegészítés írásához lépjen be vagy regisztráljon!
Regisztrált látogatóink kedvenc sportágaikat is beállíthatják,
és heti versenyértesítőt is igényelhetnek!

Az 500. és az 1000. regisztráló garantált ajándékot kap,
valamint első ezer regisztrált látogatónk között további ajándékokat sorsolunk ki!
Kapcsolódó verseny
Louis Vuitton Trophy
Vitorlázás
március 9 - 21.
Auckland (Új-Zéland)
Élő közvetítés
Kapcsolódó hírek
Louis Vuitton Trophy
Már a kieséses szakaszban jár a Louis Vuitton Trophy Az Emirates Team New Zealand és a Mascalzone Latino Audi már az elődöntőben; kiesett a Synergy Russian Sailing Team és az ALEPH Sailing Team.
0 hozzászólás
Louis Vuitton Trophy
Louis Vuitton Trophy, Auckland: veretlenül vezet az Emirates Team New Zealand Öt versenynap után eddig egyetlen ellenfelének sem sikerült legyőznie Dean Barker csapatát, a házigazdák öt győzelemmel állnak a körmérkőzés élén.
0 hozzászólás
Louis Vuitton Trophy
Kis halasztással kezdődik az aucklandi Louis Vuitton Trophy A versenyigazgató Peter Reggio arról tájékoztatta a csapatokat, hogy az első napra tervezett futamokat halasztani kell - legalább egy órával. A kormányos értekezleten az Emirates Team New Zealand időjárás szakértője, Roger "Clouds" Badham magyarázta el a csapatoknak a helyi szelek alakulását, az élénkülés esélyeit.
0 hozzászólás
h i r d e t é s