Mészáros Anett aranyérmes lett a moszkvai cselgáncs Grand Prix második napján
2010. július 6., kedd, 15:18
0 hozzászólás
Bor Barna ezüst-, Joó Abigél bronzérmet szerzett.
(A verseny weboldalára némi késéssel kerültek fel a részletek, melyek szerint...)
A 70 kg-ban indult Mészáros Anett esélyeshez méltóan szerepelt. A világranglista második helyén álló magyar versenyző a selejtezők során orosz és német ellenfelet győzött le, az elődöntőben a francia Mylene Chollet ellen nyert, majd a döntőben a holland Edith Bosch ellenében diadalmaskodott.
A nap másik női érmét Joó Abigél szállította, aki a selejtezőben a koreai Gyeong-Mi Jeongot és a kanadai Amy Cottont verte, ám az elődöntőben alulmaradt a későbbi győztes kínai Xiuli Yanggal vívott mérkőzésen.
A férfiak között +100 kg-ben Bor Barna francia, orosz és brazil ellenfeleket győzött le a selejtezőben, az elődöntőben a koreai Soo-Whan Kim ellen nyert, ám a döntőt nagy csatában, az öt perces mérkőzés utolsó másodpercében egyenlítve, az aranypontért küzdve aztán mégis csak alulmaradva elvesztette a világranglistán harmadik helyenálló egyiptomi El Shehaby ellenében.
Az első napi eredményekkel, Ungvári Miklós harmadik és Karakas Hedvig hetedik helyével együtt a magyar csapat - Japán, Franciaország és Oroszország mögött - a negyedik lett a nemzetek sorrendjében. A Grand Prix-n 57 ország judokái vettek részt, pontot 31 ország versenyzői szereztek, érmet 21 országba vihettek haza, az aranyérmeken 9 ország osztozott: a japánok 4-nek, a franciák és az oroszok 2-2-nek örülhettek, 1-1 magyar, brazil, kínai, üzbég, osztrák, és egyiptomi elsőség született.
Részletes információk, élő eredmények, képek linkjei a (S)portál kapcsolódó verseny
oldalán!
Más sportágak aktuális, befejezett és előkészületben lévő versenyei a
class=h2>(S)portál nyitó oldalán - és a sportági oldalakon!
Regisztrált látogatóink kedvenc sportágaikat is beállíthatják,
és heti versenyértesítőt is igényelhetnek!
Az 500. és az 1000. regisztráló garantált ajándékot kap,
valamint első ezer regisztrált látogatónk között további ajándékokat sorsolunk ki!