2010. július 29., csütörtök
Kiemelt sportágak: Kézilabda | Labdarúgás | Műkorcsolya | Tenisz | Vitorlázás
h i r d e t é s
Aktuális Előkészületben Befejezett
Kerékpár

Paris-Nice: Tondo elorozta a szakaszgyőzelmet a hírességek elől

2010. március 14., vasárnap, 09:06
0 hozzászólás

A verseny leghosszabb, 220 kilométeres, Peynier és Tourrettes-sur-Loup közti szakaszát Xavier Tondo, a 31 éves, eddig kisebb csapatokban hajtó, most a Cervelo színeit viselő spanyol versenyző nyerte.

Xavier Tondo
Néhány sikertelen próbálkozás után huszonhárman szöktek meg. Moinard nyert meg a nap nyolc hegyi hajrájából ötöt - megerősítve pozícióját a "túró rudis" trikóért zajló küzdelemben; egy részhajrában a szökevények közül legelőkelőbb helyen álló (1:27-es hátránnyal 14.) Chavanel is az élen végzett.

A Col de Vence lábánál - még mielőtt a mezőny végleg beérte volna az élbolyt - Tondo támadását csak Cunego és Gautier követte; fokozatosan szétszakadtak, és a szakasz végére Tondo egyedül maradt, sikerült a hajrázó mezőny (élén Valverde és Sagan) előtt hat másodperccel célba érkeznie.

Az összetett verseny még mindig Contador vezeti, de Valverde helyezése azt eredményezte, hogy előnye a záró, Nizza körüli szakasz előtt 14 másodpercre olvadt.

Részletes információk, élő eredmények a (S)portál kapcsolódó verseny oldalán!

Más sportágak aktuális versenyei a (S)portál nyitó oldalán - és a sportági oldalakon!

h i r d e t é s
Hozzászólások, kiegészítések
Hozzászólás, kiegészítés írásához lépjen be vagy regisztráljon!
Regisztrált látogatóink kedvenc sportágaikat is beállíthatják,
és heti versenyértesítőt is igényelhetnek!

Az 500. és az 1000. regisztráló garantált ajándékot kap,
valamint első ezer regisztrált látogatónk között további ajándékokat sorsolunk ki!
Kapcsolódó verseny
Paris - Nice
Kerékpár
március 7 - 14.
Párizs (Franciaország), Nizza (Franciaország)
Kapcsolódó hírek
Paris - Nice
Paris-Nice: Moinard nyerte a záró szakaszt, Contador az összetett versenyt A 68. Paris-Nice kerékpárverseny győztese a spanyol Alberto Contador (Astana) lett, másodikként 11 másodperc hátránnyal Valverde, harmadik 25 másodperc lemaradással a spanyol Luis Leon Sanchez (Caisse d’Epargne)
0 hozzászólás
Paris - Nice
Paris-Nice: Sagan újabb szakaszgyőzelme A 20 esztendős cseh kerékpáros megmutatta, mennyire erős. A 157 kilométeres, "ideges", változékony, több szökéssel tarkított ötödik szakasz (Pernes-les-Fontaines - Aix-en-Provence) célja előtt két kilométerrel állva hagyta az 50 fős élmezőnyt, és elsőként ért célba. Ez már második szakaszgyőzelme volt a verseny során.
0 hozzászólás
Paris - Nice
Paris-Nice: napról-napra másé a sárga trikó A második szakasz tömegbefutója után Boom még meg tudta őrizni helyét az összetett verseny élén, de a harmadik szakasz után Voigt, majd a negyedik szakaszt követően Contador vette át a vezetést.
0 hozzászólás
Paris - Nice
Paris-Nice: nyolc kilométeres időfutammal kezdődött, változatos szakasszal folytatódott a hagyományos kerékpárverseny A prológ nyertese a holland Lars Boom, az egykori cyclo-cross világbajnok Jens Voigt és Levi Leipheimer előtt végzett az élen. Az első szakasz hajráját az ausztrál Greg Henderson, a Team Sky menője Bole és Galland előtt nyerte meg.
0 hozzászólás
h i r d e t é s